Robotok javíthatják a jövőben a szélerőműveket
2013.04.29
Egyre nagyobb szélkerekeket terveznek és állítanak üzembe a világban, s ez még nagyobb kihívást jelent az üzemeltetők számára, ha ki kell javítani a szélkerekek rendszerében időnként felmerülő hibáikat.
Egyes szélerekek magassága elérheti a 300 métert is. Ilyen monstrumok esetében már nem hagyatkozhatnak a karbantartók a hagyományos „felmászok és kézzel megjavítom” módszerekre. Eddig általában két karbantartási megoldás létezett: egy nagy hatósugarú teleszkóp, vagy pedig a turbina póznájára való fizikia felmászás. Mostantól kezdve viszont már van egy harmadik megoldás is, amelyet a
General Electric és a
Helical Robotics nevű wisconsini cég fejlesztett ki.
A
GE és a
HR által közösen fémjelzett project eredménye egy
„kúszó robot” lett, amelyet digitális kamerával is felszereltek, s amely gond nélkül képes felmászni akár egy 300 méter magas szélerőmű függőleges fémfelületén is a mágnestalpai segítségével és így egyszerűen fel tud jutni egészen a szélerőmű lapátjaihoz és a hajtóműhöz is.

Fotó:
Helical Robotics
A
HR-MP20 nevet kapott kúszó robot mindössze 19 kilogrammot nyom, vezetékek nélkül működik, távirányítással. Talpaiba 5 db. neodium-mágnes került beépítésre, melyekkel masszívan képes felkapaszkodni a szélerőmű tornyának sima és gömbölyű felületein végig a 2,3 méter átmérőjű oszlopon. Összesen 9 kg-nyi szenzort és más alkatrészt képes a hátán felcipelni a szerelési munkálatokhoz.

Fotó:
Helical Robotics
A
HR-MP20 tesztje egy minnesota államban található szélerőmű parkban történt meg, ahol a robot bebizonyította, hogy képes az olyan környezeti hatásoknak is ellenállni, mint a viharos szél, vagy a heves eső.
Kapcsolódó videó:
Forrás: Aiolus News