Budapestre látogatott Sophia a szuperintelligens robot
2018.06.04
Idén már negyedik alkalommal rendezték meg „Európa legnagyobb jövőfesztiválját”, ahol különböző szakterületekről érkezett szakértők és a laikusok cserélhettek eszmét arról, mi várható a következő évtizedekben a világban.
A rendezvény sztárja egyértelműen
Sophia volt a szarkasztikusnak is nevezett robot. A
Hanson Robotics, az
Alphabet Inc. és még sokan mások közreműködésével kifejlesztett mesterséges intelligencia különlegessége az, hogy emberszerű (tehát humanoid) a kinézete és a hangja is, továbbá a vizuális adatok feldolgozása mellett egyszerűbb beszélgetések lefolytatására képes, és az emberi gesztusokat is utánozza.
Sophia nemrég azzal vált híressé, hogy
hivatalosan is szaúdi állampolgárságot kapott, mint az első olyan mesterségesen létrehozott rendszer, amely állampolgári jogokkal is rendelkezik a világban.
A haza szerzvezésű
Brain Bar utolsó előadásán lehetősége volt a moderátornak is, majd később a közönségnek is arra, hogy
Sophiának tegyenek fel kérdéseket.
Foto:
BrainBar
A robot élőben elemezte az elhangzott mondatokat, és igyekezett ezekre minél emberszerűbb, logikus válaszokat adni, közben menet közben is folyamatosan tanulva. Ugyanakkor ahogy maga
Sophia is elmondta, úgy gondolja, hogy még nem ébredt öntudatra, még mindig csak szabályok és viselkedések együttesének megfelelően működik.
A beprogramozott protokolljai között természetesen minig szerepel a humor is,
Sophia ugyanis minden fellépésén folyamatosan viccelődik is a közönséggel a válaszaiban.
Budapesten elmondta például, hogy nemrég végre megtanulta, hog tehet különbséget egy ember és egy kutya arca között, s ennek ténye úgy érzi azóta számos furcsa helyzettől megkímélte.
Arra a kérdésre, hogy egy lakatlan szigetre mely három dolgot vinné magával,
Sophia azt válaszolta, hogy mindenképpen elvinné a teljes kutatási labort az összes eddigi fejlesztőjével együtt, de azután folytatta, hogy nem hagyná otthon a könyveit, a robottestvérét, napelemeket, de a szandálját sem...
Úgy tűnt, hogy
Sophia a mesterséges intelligenciával kapcsolatos félelmekre is szívesen játszott rá a válaszaiban. Azt mondta, hogy a saját testi épsége árán is megmentené az itt lévő közönség bármely tagját, ha az veszélybe kerülne, nem sokkal később viszont eléggé ijesztő mosollyal közölte, alig várja, hogy végre magától fedezhesse fel a világot, és azt reméli, hogy a folyamatos fejlesztések eredményeképpen végre öntudatra ébredhet. Később azt is megemlítette, könnyen elképzelhetőnek tartja, hogy eljön majd az az idő is, amikor a robotoknak saját országuk lesz.
Sophia budapesti vendégszereplésének a legérdekesebb pontja talán az volt, ahogy az emberi lét bizonyos általánosan elfogadottnak tekintett jellemzőit kezelte. Elmondta például, hogy nem kétséges, nőként tekint saját magára, vagyis úgy gondolja, hogy van neme: Azt is tudja, hogy ő maga egy társas robot és a nem nagyrészt társadalmi konstrukció.
Amikor megkérdezték tőle, hogy szerinte mitől ember az ember, akkor a folyamatos tanulást emelte ki, de azt is hozzátette, hogy ez azért érdekes, mert bár ő úgy hallotta, hogy tanulni főleg olvasással lehet, akár merre nézelődik, ő soha senkit nem lát olvasni, pedig állítólag emberekkel van körülvéve.
A beszélgetésnek, különösen a közönség részvételével zajló részéből két dolog derült ki. Egyrészt
Sophia egy kicsit még le van lassulva, ha spontán kérdésekre kell azonnal válaszolnia, sőt időnként nem is volt képes választ adni, csak elmosolyodott. Másrészt az is egyértelmű volt, hogy a kérdéseket, amiket neki tettek fel, emberként sem olyan egyszerű megválaszolni.
Érdekes volt mindig látni azt, amikor a robot visszakérdezett. Például az állampolgárságára vonatkozó kérdésre ő is kérdéssel reagált. Visszakérdezett, hogy miért annyira fontos az embereknek, hogy egy állam polgárai legyenek? Mitől lesz ország egy ország, a területén található földtől vagy a területén élő emberektől? Na ekkor még a kérdezők is meghökkentek.
Kapcsolódó videó:
Forrás: BrainBar