Először kap főszerepet hollywoodi filmben egy robot
2020.06.27
Erica, a már korábban ismertté vált japán robothölgy lesz a „B” című, 70 millió dollár költségvetésű hollywoodi sci-fi főszereplője. A humanoid robotot megtanították színészkedni.
A robotok valószínűleg sok ember munkáját helyettesíthetik majd a jövőben, de ezek a szerepek általában inkább az automatizáláshoz illeszkednek és nem a hétköznapi életünkhöz.

Fotó: Hollywood Reporter
Néhány munkahely esetében – és ez különösen igaz a kreatív szakmáknál - sokkal nehezebb lesz az embert egyszerűen csak lecserélni egy digitális alkalmazottra. A mostani példa azonban azt bizonyítja, hogy
a jövőben már ez sem lesz lehetetlen. A
Hollywood Reporter szerint a
„B” című sci-fi film lesz az első a történelemben, amelyben a producer a főszerep eljátszását a mesterséges intelligenciára bízza.
Erica, egy humanoid japán robot, amely 2016-ban vált ismertté a világban. Most a
Life Productions 70 millió dolláros sci-fi forgatásának főszerepét kapta meg. A
„B” című film egy tudós történetét meséli el, akinek az a feladata, hogy hozza létre a tökéletes emberi DNS-t.

Fotó: Hollywood Reporter
Ahogy az a sci-fi történetekben lenni szokott, a dolgok itt is elkerülhetetlenül rossz irányba fordulnak, miután
Erica elmenekül a laborból. A történet jól illeszkedik
Erica valódi történetéhez is, hiszen alkotói,
Hiroshi Ishiguro és
Kohei Ogawa japán tudósok őt pontosan azért tervezték, hogy az ember és a számítógép közötti interakciót tanulmányozhassák.
Ishiguro és
Ogawa feladata az volt, hogy
Erica számára különböző cselekedeteket „tanítsanak meg”, amit a mesterséges intelligenciára alkalmazott módszerek elveinek alkalmazásával tettek meg.

Fotó: Hollywood Reporter
Sam Khoze, a film vizuális effektusokért felelős producere, a
Hollywood Reporternek elmondta: „
Általánosságban a színészi szerepekben az egyes színészek mindig bevonják a szerepeikbe a saját élettapasztalataikat is. Ericának azonban nincs saját élettapasztalata. Őt a semmiből teremtették, azért hogy végül játssza ezt a szerepet. A mozgásait és érzelmeit szimulálnunk kellett, például a mozgás sebességének ellenőrzésével, az érzésein keresztül való kommunikációkkal, továbbá a karakterfejlesztés és a testbeszéd edzésével.”
Erica korábban egy másik film beharangozójában is szerepelt, eredetileg ugyanis azt tervezték, hogy egy másik filmben fog debütálni, de azt a projektet végül lefújták. A
„B” -hez még nem szerződtettek le rendezőt, és nem jelentették be a filmben szereplő további, emberi társ-sztárokat sem. Az viszont már kiszivárgott, hogy a filmet 2021 júniusában akarják bemutatni.

Fotó: Hollywood Reporter
Ez már nem ez az első alkalom arra, hogy a filmstúdiók kreatív castingot alkalmaznak.
Carrie Fisher-t pl. egy nagyon fejlett VFX-nek köszönhetően támasztották fel a
Skywalker Rise-ban. Mivel a hollywoodi forgatások jelentős részét felfüggesztették még márciusban, a folyamatban lévő koronavírus-járvány miatt,
Erica példája mindenképpen azt demonstrálja, hogy a jövőben, kiemelten az ilyen pandémiás időszakokban, a szupersztárok sokkal könnyebben lecserélhetőek lesznek robotokra, mint azt gondoltuk volna.
Kapcsolódó videó:
Forrás: Hollywood Reporter