Nagyon hasznos a Samsung Navibot SR8950 robot porszívó
2012.05.30
Ha a Samsung nevét halljuk, a legtöbbször tévék, tabletek, okostelefonok esetén emlegetjük, de ne feledkezzünk meg arról, hogy a koreai márka a robotporszívók piacán is jelen van.
A vállalat 2004 óta fejleszti ezt a termékkategóriát, sőt az utóbbi három évben minden évben új generációs modellekkel is jelentkeznek. A legutóbbi sorozat már az 5. generáció, és ebből most a
Navibot SR9850 típusú modellről fogunk egy picit többet beszélni.
A Samsung első takarító robotja 2004-ben a
Crubo volt, ám a dél-koreai gyártó robotikai fejlesztéseiről ekkor a világ még szinte semmit sem hallott.
2009-ben jelent meg azután a
Furot 2 nevű modell, amely Olaszországban debütált, és óriási siker lett.
A most bemutatott ötödik generációs modellek közül a
Navibot SR8950 az széria egyik legolcsóbb változata, ennek ellenére dokkolóval, virtuális fallal és megfelelő időzítési lehetőséggel is rendelkezik.
Az eredeti
Crubo robot magassága még 17,5 cm volt, ám azóta a
Samsung ezt az értéket generációról generációra faragta lejjebb, aminek az eredményeképpen
az 5. generáció modelljei elérték a rekordnak számító 8 cm-es vastagságot.
Kép:
A Samsung takarító robot generációi a 2011-es IFA kiállításon Berlinben – Fotó: Samsung Electronics
A legújabb
Navibot robot család tagjai nem csak takarító, hanem egyben térképező robotok (ide értve az előző generációt is), melyek egy virtuális térképet készítenek a lakásról, annak alaprajzáról, majd szisztematikusan a „térkép szerint” végigjárva takarítják ki a lakást.
Többé-kevésbé úgy működnek tehát, ahogy mi emberek is tesszük ezt otthon. A szisztematikus takarítás így lehetővé teszi, hogy a robot sokkal hamarabb végezzen a takarítással, illetve, hogy a nagyobb lakások esetén az akkumulátor lemerülése és újratöltése után a robot ott folytathassa a takarítást, ahol a lemerüléskor abbahagyta.
Kép:
Samsung Navibot S SR8950
Amit még mindenképpen meg kell említenün a legújabb Navibot robotokkal kapcsolatban, az az alacsony működési zajszintje. A gyártó szerint ez az érték takarítás közben nem lehet több, mint 48 dB, amivel a robot az egyik leghalkabb modell jelenleg ezen a piacon. Egyedül a szintén dél-koreai
LG terméke, a
Roboking / Hom-bot robotok veszik fel jelenleg a versenyt a legújabb
Samsung készülékkel, amely kb. azonos zajszinttel működik.
A
Samsung Navibot SR8950 doboza a következőket tartalmazza.
-
Samsung Navibot SR8950 robot alapkészülék
- dokkoló állomás a töltéshez
- távirányító (AAA méretű elemekkel)
- virtuális falak (2×)
- kefetisztító eszköz
- tartalék HEPA szűrő
A használati utasítás + gyors áttekintő egyelőre még csak idegen nyelveken áll rendelkezésre a dobozban, de a gyártó azt ígéri, hogy a hivatalos magyarországi forgalmazás kezdetéig el fog készülni a magyar nyelvű verzió is.
Kapcsolódó videó:
Forrás: Versus.com