A robot, amely érzi a fájdalmat
2020.05.26
Japán kutatók 2011-ben mutatták be elsőként Affetto-t, a különleges robotot, amely azóta rengeteg változáson esett át, mára már tényleg nagyon hasonlít az emberre.
Affetto 2020-ban már képes kifejezni a fájdalmat is. Szemeit becsukja, miközben a száját nagyra nyitva fejezi ki az érzést, hogy neki valami
nagyon fáj, abból eredően, amit a kutatók épp tesznek vele.
Affetto egy kísérleti robot, melyet japán mérnökök terveztek. A kísérlet célja, hogy olyan robotot fejlesszenek ki, amely a jövőben szolgálhatja majd az emberiséget, s mely képes lehet érzelmek (így pl. fájdalom) kifejezésére is.
Fotó:
Hisashi Ishihara
Affettó jelenleg mindössze egy gyermekről mintázott fejből áll és 2011-ben ismerhettük meg először. Az Oszakai Egyetem egyik laboratóriumában „született”, vagyis a tervezői ott hozták létre, és azóta is ott „lakik”.
Az eltelt években
Affetto egyre emberibbé válik. 2020-ban a kutatók már a fájdalmak érzékelésére is alkalmassá tették. Ezt úgy érték el, hogy egy különleges bevonatot helyeztek el rajta, mely kb. 100 érzékelő segítségével mozgatja a robot arcát és száját.
Affetto képes érzékelni a rendkívül óvatos érintéseket, simogatásokat is, de ezektől képes megkülönböztetni a kemény, erős csapásokat, és az érintés, vagy ütés erejének függvényében ad ki megfelelő utasításokat a saját mesterséges idegrendszerébe. A robot így ennek a bonyolult mechnaizmusnak köszönhetően olyan arckifejezésekre is képes, mint maga az ember, tehát egy erősebb ütés konkrétan „fáj neki”.
Fotó:
Hisashi Ishihara
A tervek szerint
Affetto a későbbiekben teljesen emberi formát ölt majd, tehát lesz teste, kezei és lába is, és teljes testfelületét ugyanezzel az ún. “okosbőrrel” fogják bevonni.
Ismert dolog, hogy Japánban a robotika sokkal előrébb jár, mint a világ más részein. A legpraktikusabb fejlesztéseket kórházakban és iskolákban helyezték működésbe, hogy kiváltsák velük az elöregedő társadalom miatt keletkező munkaerőhiányt.
Kapcsolódó videó:
Forrás: Inceptive Mind